Mit ad a holland szülő?

Anikó
2016. Szept. 2.
image1

Családi körben próbára teszik egymást a gyerekek és a szülők. Mert a csemeték csúsznak a tanulmányokban, a szülők pedig nem tudják a helyzetet „lazán” kezelni. Óriási megkönnyebbüléssel nyugtázom, hogy én már „túl vagyok” ezen - gyerekeim diplomások.
„Diplomát adtam a gyerek kezébe” csendül fel a fülemben a gyakran hallott mondat. Még mielőtt vállon veregethetném magam, hirtelen újra átélem a holland tanár-kollégával folytatott beszélgetést.

"Nem érzel lelkiismeret-furdalást, hogy egészen más életet adsz a két gyerekednek? Az egyik követ téged a jól fizetett és megbecsült tanári pályán (ott igen!!), a másiknak meg nem lesz diplomája? Feltehetően nehezebb élet vár rá… " – kérdezem, miután értesülök róla, hogy a kisebbik gyerek egy autófényező műhelyben dolgozik. Segédmunkásként, kétszeri sikertelen egyetem-kezdés után.

Értetlenül meredünk egymásra. Nem érti a kérdésemet, én meg az ő flegma nyugalmát, amivel beletörődött a helyzetbe. Szótlan, mély csend ereszkedik közénk.

"Én ugyanúgy kezelem mindkét fiamat." – szólal meg halkan, lassan, inkább magának.
"Ugyanolyan lehetőséget adtam nekik: mehetnek tanulni, eltartom őket azalatt. De a lehetőséggel élni, az már az ő dolguk. Én nem élhetem az ő életüket, nekik kell: akarni és tanulni. Mindegyikkel előre tisztáztam, hogy két próbálkozása van. Ha nem tud, vagy nem akar élni a lehetőséggel - vége. Belép a Felnőtt korba, el kell tartani magát, mert lógni, más nyakán élni nem lehet!"

Elhallgat, majd finom mosollyal a bajsza alatt folytatja:
"Lelkiismeret-furdalás… – ugye ezt a szót használtad? Nem, az nincs! Ugyanolyan lehetőséget adtam, csak mást választottak – ez már az ő felelősségük."